évben. Ekkor már templomos hely, a pap II. márka éves jövedelmet vallott
be. Ez az összeg legalább 25 portát, halászházat jelentett. A falu lakói fő-
leg halászatból éltek, még pedig igen jól. Az egyháznak lerótták a tizedet,
földesuruknak a kilencedet, s még bőven maradt eladásra is a megtermelt
javakból. A halon kívűl a tavaszi madártojás gyűjtése és a daru, ill. a kó-
csagtoll összeszedése is nagyon jól jövedelmezett. (a Vásárhelyi piacra
még az 1850-es években is szekérszám vitték a madártojásokat eladni.) A
daru és kócsagtollakból pedig bármennyit el lehetett adni. Az ország szin-
te összes lakosa ezeket tűzte a kalpagja mellé. A kötegelt tollakat adó-
ba is kérte a földesúr, hiszen ő is el tudta adni!
A páncélos vítéz, a nemesember, a főurak, a parasztok, mindenki
díszítette kalpagját a szép és nemes tollakkal
Olvassuk el, hogy a Tisza halbőségéről mit írtak a középkori utazók:
Edward Brown angol utazó megfigyelése 1673-ban: "a Tisza Európa halban
leggazdagabb folyója"
A halat a középkori ember nagy tömegben fogyasztotta, hiszen sok volt a
bőjti nap, s ilyenkor hús helyett csak halat ehetett.
Már a biblia is írja: Mindazokból amelyek a vizekben élnek, ezeket ehetitek
meg: aminek úszószárnya és pikkelye van a vizekben....(Mózes:III/11)
Szent Adorján falu adottságai révén főleg hallal adózott az egyháznak,
és a földesurának, a Szeri Pousa családnak.
A halat élve, sózva-szárítva, ill. füstölve tartósították és szállították.
Ha túl sok halat fogtak, berakták a "piscinákba" (rekesztett holtág)
de hűtővermekben is tárolták.
Ha a halat élve kérték:kiemelték a piscinából és halszállító szekéren el-
szállították. Ezekbe a szekerekben akár méteres halakat is tudtak szál-
lítani. A sózott, szárított hal készítése: a halakat félig kettéhasították,
kipucolták, majd besózva kirakták a szárítókötelekre. A nap megszárí-
totta. A száraz halakat kötegelték és mehetett a piacra, vagy a felvá-
sárlóhoz. (halfisérek)
A megmaradt belsőséget pedig üstökbe rakva elkezdték főzni iszonya-
tos bűz kiséretében. A halzsírt szintén eladták, hisz a legjobb csizmaimpreg-
náló szer volt--vízhatlanná tette a lábbeliket.
Bertrandon de la Broquerie Burgundi lovag írja naplójában, 1433-ban:
"onnan lehetett tudni, hogy közeledünk a Tisza folyóhoz, hogy orrunk már
érezte ezt a bizonyos iszonyatos halbűzt"
"a Tiszában igen sok a hal, egyetlen folyóban sem láttam még ilyen sok
óriási halat"
A halászat módszereit nem írom le, arra ott van:Herman Ottó: A
Magyar halászat könyve. Megemlítem, hogy az apró "szemét" hallal nem
foglalkoztak, hiszen ott úszkáltak a tíz-húszkilós pontyok, a méteres csu-
kák, kecsegék. Megemlítem még a halak királyát, a harcsát. Abban a bő-
séges időkben nem volt ritka a 300-400 kg-os, 3-4-méteres harcsa sem.
Így ír erről Herman Ottó:
"azt, hogy otthon van-e, merre áll a feje, azt "ki kellett tudni" bizonyos
jelekből, melyet csak a tapasztalt vén tiszai halász szeme ismert föl"
"a leginkább kiművelt szigonyosok mindenesetre a Tisza derekán laktak,
volt is módjuk benne, mert a szőke folyam "kövér vize" mindenkoron bő-
ven haltermő volt, különösen a harcsa sűrűn tanyázott benne és nagyra
nőtt.
Mint cserkész, résztvettem az 1940-es évek utolsó cserkésztáborban
Tiszaszederkényi homokos Tiszaparton. Az esti tábortűznél mesélte egy
öreg halász, ki akkor már csak révész volt: "az utolsó óriásharcsát az
1930-as években fogtuk ki a felső kanyarban. Akkora volt, hogy két pa-
rasztszekeret kellett összekötni, hogy a faluba szállításkor ne húzza a
farkát a porban"
A Mártélyi Tisza is bővelkedett óriási harcsákban. A alábbi fotón látha-
tó harcsa bizony megvan 250 cm hosszú és legalább 120 kgr.
Az utolsó Mártélyi óriásharcsa. Plóhn József fotója 1930-körül.
A halételek mindennaposak voltak az asztalokon, s igen sokféle elkészí-
tési módját ismerték.
A Galgóczi-féle szakácskönyv írja: a csukát 27-féle módon lehet elkészí-
teni. Bornemissza Anna szakácskönyve még erre is rácáfol:40-féle elkészí-
tési módot ír le. (1680-évből)
" Az alföldön halászlegény vagyok én,
Tisza partján kis kunyhóban lakom én".......énekelték régen.
Mit mondtak főuraink egy jó bőjti halebéd után?
Átkozott a hal a harmadik vízben! S nyúltak a boroskupa után.
A polgárok? A papok? Ugyanazt! Akkoriban nem igen ittak az embe-
rek vizet, hiszen a szőlő bőven termett, olcsó volt a bor.
IN VÍNO VERITAS! (Erasmus)
